Irodalom és bölcselet – In memoriam Németh G. Béla

– Bevezető a konferenciához –

 

Irodalom és bölcselet / In memoriam Németh G. Béla – két külön kis konferencia ez, s reméljük, mégis egy. A konferencia egészét Németh G. Béla, a tavaly elhunyt nagyszerű, iskolateremtő tudós és tanár emlékének szenteljük. Mai rendezvényünk első része közvetlenül is annak a mesternek az alakját és szellemét idézi, aki tanítványait nem a saját képére formálta, hanem a maguk sajátos tehetségének, szellemi karakterének kiformálásában segítette. Arról a tudósról, aki a hatvanas-hetvenes években a líra- és novellaelemzés hazai eszköztárát, nyelvét és módszertanát klasszicizáló-szintetizáló, mégis összetéveszthetetlenül eredeti és egyéni módon újította meg. Aki Arany János, Kosztolányi Dezső és a kései József Attila helyét újrarajzolta a magyar irodalmi kánonban és a középiskolai tankönyvekben.

      „A könyörgés artikulációja a reménység jegyében”, az „igenév szerepe a nyugalomvágy egyetemesítésében az időtlenség és a személytelenség jegyében”, a „számonkérő kérdés”, az „önmegszólítás”, az „idő- és értékszembesítés” – megannyi verselemző kulcsfogalom. Olyan Németh G. Béla módszerére jellemző fogalmak, melyek az elemzett-értelmezett mű lényegét egy olyan alapgesztusban, alapmondatban, beszédfajtában ragadták meg, egy olyan nyelvi kulcselemben, amelynek az elemző mindig lélektani-mentalitástörténeti és bölcseleti jelentést, kapcsolódást is tulajdonított. Melynek mindig feltárta-bemutatta lélektani és filozófiai összefüggéseit, kontextusát is. Elemzéseit ez az erős fókuszáltság s ugyanakkor rendkívüli rétegzettség, valamint a fogalmi következetesség, konceptualizáltság emelte ki a hatvanas-hetvenes évek műelemzés-dömpingjéből. S ez a mentalitástörténeti és bölcseleti orientáció és érzékenység teszi lehetővé, hogy a Németh G. Béla emlékének szentelt konferenciát egyúttal irodalom és bölcselet sokféle lehetséges kapcsolatának vizsgálatával kössük össze. Pontosabban és szerényebben: e sokféle lehetséges kapcsolat, kölcsönhatás néhány példájával. E kapcsolatok keresésében társszervezőnk, az MTA – ELTE Nyelvfilozófiai Kutatócsoport is részt vett.

      Németh G. Béla műelemzései elválaszthatatlanok bölcseleti érdeklődésétől. József Attila- és Kosztolányi-olvasatai elképzelhetetlenek lennének Heidegger-olvasata nélkül. Sok fontos mű újraértelmezése nem jöhetett volna létre Nietzsche-rajongása nélkül. A romantika Németh G. Béla-féle újraértékelése vagy akár Kosztolányi- és Babits-olvasatai elképzelhetetlenek lennének az irodalom –és mentalitástörténész Kant-olvasata nélkül. Madách-, Baudelaire- sőt Arany-értelmezése  elképzelhetetlen lenne a pozitivizmussal való elmélyült foglalatoskodása nélkül. 

      „Belátni értelemmel, megélni érzelemmel, elviselni erkölccsel az emberi lét tragikumát – istenek és utópiák menedéke nélkül”. Nála „a reflektáltság a magas gondolati iskolázottság biztos arányérzékét, hibátlan stílusfegyelmét, tartózkodó előkelőségét jelenti. A megélt nehéz sorson, a gazdag érzelmiségen, a széles színképű műveltségen átszűrt gondolatiság diszciplinált önellenőrzését”. – Így fogalmazza meg vélhetően saját eszményét egyik példaképéről, Péterfy Jenőről beszélve.  

      A Magyartanárok Egyesülete ma nem utolsó sorban arról a tudósról emlékezik, aki egész életművével hirdette azt az egyik könyve elé helyezett Wilhelm von Humboldttól származó mottót, hogy

„Ne higgye a tudós, hogy ő fordítja a világ útjára a tudás erőit. Ő a küllő és a kerékagy, a kerék azonban az iskola.”

 

Arató László

2009. november 21.